100 éve született Laky Teri, mesterünk, kollégánk, barátunk. Az emlékére szervezett tudományos konferencia témáinak azoknak a kutatási kérdéseknek a XXI. századi megfelelőjét választottuk, amelyeket Laky Teréz pályája kezdetétől, a XX. században vizsgált: a digitalizáció terjedésének hatását a gazdasági tevékenységekre, a kisvállalkozások, az atipikus munkák megjelenését és terjedését. Sok szempontból elemezte alaposan az atipikus munkaerőpiac sajátosságait. A jelenben is ugyanolyan érvényesek a kérdésfeltevései, mint voltak évtizedekkel korábban. Különösen igaz ez a számítógépesítés, azon belül a mesterséges intelligencia és a munkaerőpiac kapcsolatára.
A konferencia helye és ideje
2026. április 24. péntek 9:00-16:30 – BME E ép. 602. (1111 Budapest, Egry József u. 1)
A konferencia követhető az alábbi linken keresztül: https://meet.google.com/hac-hwux-ncz
A konferenciaelődások prezentációi letölthetők: https://drive.google.com/drive/folders/1mwhB698jaPF79FnHkU68d9TQpMMHpXqt?usp=share_link
A konferencia tervezett programja
Délelőtti szekció: 9:30-12:00
- 09:30-10:15 – Lengyel György
- 10:15-10:50 – Vajda Dorina
- 10:50-11:25 – Berde Éva
- 11:25-12:00 – Dobos Emese
Délutáni szekció: 13:30-16:30
- 13:30-14:15 – Köllő János
- 14:15-14:50 – Barna Emília
- 14:50-15:25 – Szarka József
Előadók, absztraktok
Lengyel György: Laky Teréz és a magyar gazdaságszociológia hagyománya
Ez az előadás arra vállalkozik, hogy röviden vázolja a gazdaságszociológia hagyományának, s annak a szellemi közegnek néhány vonását, amibe Laky Teréz munkássága illeszkedik. Gazdaságszociológián értve itt a gazdasági szervezetekre, szereplőkre, intézményekre vonatkozó szociológiai ismereteket.
A szellemi közeg szükségképpen tágabb a szociológiánál, érintkezik az intézményi közgazdaságtan, a munkatudomány, s a gazdaságpolitika területeivel. A szűk diszciplináris határoknál fontosabbnak bizonyult a kutatói habitus, az a szemlélet és nyelvezet ami Laky Terézt és kortársait jellemezte. Ez a nyelvezet lehetőség szerint kerülte a normatív-ideologikus formulákat és leíró-elemző beszédmódon nyilvánult meg. Mindez összefüggésben állt a választott módszerek és források feldolgozásával, lett légyen szó akár statisztikai adatok másodelemzéséről, akár a kutatók által gyűjtött primer információk felhasználásáról.
Az előadás Laky Teréz és a kortársak munkásságának elsősorban azokat az elemeit emeli ki amelyek a gazdasági szervezettel és vezetéssel, a számítógéppel és a vállalkozókkal foglalkoznak (a munkaerőpiac, a munkavállalók és az atipikus foglalkozások kérdéseit más előadások taglalják).
A kutatói és oktatói feladatok mellett szó esik Laky Teréz szakmai közéleti szerepeiről, a Magyar Szociológiai Társaságban, a különféle alapítványoknál és kiadványoknál (Seed , MVA, MT) vállalt feladatairól, s ezek szakmai hatásáról, ami visszacsatol a kutatói habitus kérdéséhez.
Vajda Dorina: Automatizáció és szervezeti hatalom: Laky Teréz munkásságának kortárs relevanciája
Az előadás célja Laky Teréz munkásságának újraolvasása és kortárs relevanciájának bemutatása a munkafolyamat és az automatizáció elméleteinek kontextusában. Laky 1970-es évekbeli írásait – A változás kényszere – Számítógépek a szervezetben (1972) és Az elektronikus adatfeldolgozás bevezetését követő kísérő társadalmi feszültségek a vállalat szervezetében (1970) – Harry Braverman Labor and Monopoly Capital (1974) című művével vetem össze.
A két szerző az 1970-es évek gépesítési hullámára reflektált, eltérő társadalmi-gazdasági kontextusban: Braverman a kapitalista munkaszervezet marxi ihletésű, történeti elemzését adja, míg Laky empirikus kutatásokra támaszkodva vizsgálja a számítógépek bevezetését a szocialista vállalatokban. Az összehasonlítás középpontjában az áll, miként ragadják meg a gép funkcióját a szervezeten és a munkafolyamaton belül, illetve hogyan értelmezik a technológiai változást kísérő konfliktusok forrását. Bár a földrajzi és gazdasági adottságokból adódó különbségek miatt a két szerző az automatizációt részben különböző módon látták a szervezetek működésének és a bevezetés motivációinak szempontjából, a gépek jelentőségét mindketten a szervezeten és munkafolyamatokon belül betöltött funkciójukban ragadták meg. A gépek használata tehát egyikük számára sem önmagában értelmezhető, hanem a szervezeten, illetve munkafolyamatokon belüli viszonyok kontextusában. Továbbá, mindkét szerző bizonyos értelemben a szervezeti hatalmi viszonyok szempontjából tárgyalta a gépek jelentőségét, ám a hatalom mibenlétét másban látták.
Braverman számára a gépesítés relevanicáját a munkafolyamat feletti kontroll aspektusából tárgyalja: az automatizáció a munka elvégzéséhez és a munkafolyamat megtervezéséhez és kivitelezéséhez szükséges tudás szétválásán keresztül a munkás autonómiájának csökkenését eredményezi. Hiszen a gép alkalmazásakor a munkafolyamatban az intellektuális és a manuális munka szétválik. Így a gép formájában a termék előállításához szükséges tudás testesül meg (1974:228), és ezáltal a munkafolyamat feletti kontrollt is a gép gyakorolja. Laky ezzel szemben a számítógép bevezetését a szervezeten belüli információs rendszerek átalakulásán keresztül elemzi. Elemzési egysége nem az osztályviszony, hanem a „társadalmi mikroorganizmus”-ként értett vállalat, ahol a technológiai változás a döntési és hatalmi viszonyok újrarendeződését idézi elő. A feszültség forrása nála elsősorban az információ centralizációjában, illetve az egyes pozíciók fel- és leértékelődésében ragadható meg.
Az előadás amellett érvel, hogy Laky munkája fontos és ma különösen aktuális perspektívát kínál. Empirikus érzékenysége lehetővé teszi a technológiai bevezetés differenciált vizsgálatát, figyelembe véve a szervezeti „belső” és „külső” ösztönzőket, valamint a gazdasági környezet sajátosságait. Kiemelkedően, komplex módon ragadta meg, hogy a számítógép alkalmazása és szervezeten belüli bevezetése hogyan függ a külső-gazdasági és belső viszonyoktól, és tárta fela számítógép bevezetésének komplex módjait. Ez a megközelítés különösen releváns a digitális átállás és az algoritmikus irányítás korában, ahol az információs rendszerek feletti kontroll a szervezeti hatalom kulcskérdésévé válik.
Az elméleti összevetést kvalitatív interjúkra épülő empirikus elemzéssel egészítem ki, amelyben kortárs szervezeti szereplők tapasztalatain keresztül vizsgálom: mennyiben írhatók le a jelenlegi technológiai átalakulások – különös tekintettel a mesterséges intelligencia alkalmazására a szervezeten belül - Braverman kontroll-elmélete, illetve Laky információs rendszerekre épülő megközelítése felől. Az előadás így Laky Teréz munkásságát nem pusztán történeti érdekességként, hanem a digitális kapitalizmus és a szervezeti automatizáció értelmezéséhez hozzájáruló, ma is termékeny elméleti forrásként kívánja bemutatni.
Berde Éva: Betekintés a pakisztáni haknigazdaságba
(Berde Éva, Erum Bibi, Sehrish Irfan, Mágó Mánuel, Remsei Sándor)
A Globális Észak országaiban a platformok növelik a gazdaság töredezettségét. A Globális Dél számos országában viszont a platformokon végzett haknimunka biztosítja sokak számára a munkalehetőséget, ezáltal csökkenti a munkanélküliséget, és némiképp keretek közé tereli azt, ami máskülönben nem, vagy fekete munkaként valósulna meg. Pakisztán 76 milliós potenciális munkaerejével a világ tíz legnagyobbja közé tartozik. A szabadúszók száma – akik döntően haknimunkások – pedig a világon a negyedik legnagyobb. Még ha a szabályozott, a dolgozók számára jogi biztonságot is nyújtó munkavégzés lehetőségei a haknigazdaságban erősen korlátozottak is, már pusztán a mérhető munkaerőpiac felé történő nyitás sokak számára esélyt ad.
Előadásunkban egy speciális csoport, az egyetemisták munkavégzési szokásait vizsgáljuk. Elektronikus kérdőívet terjesztettünk a Rawalpindi National University of Modern Languages (NUML) legalább másodéves alapképzéses, illetve magasabb évfolyamos (mesterképzéses és PhD-s), nappali tagozatos hallgatói között, és a válaszolókat arra is megkértük, hogy küldjék tovább a kérdőívet. Összesen 375 használható kérdőívet kaptunk. A kérdések a diákok munkavégzési szokásaira vonatkoztak, és arra is rákérdeztünk, hogy végeztek-e haknimunkát. Érdekes módon a magyarországi felmérésünkhöz képest relatíve kevesebben dolgoztak (50% alatt), viszont a hallgatók több mint 20%-a végzett haknimunkát. Felmérésünket néhány interjúval is kiegészítettük, amelyekből kiderült, hogy a haknimunka többek számára lehetőséget biztosított a gazdasági felemelkedésre.
Dobos Emese: Hasonló utak, különböző jelen: a munkaerő-reprodukció szerepe a volt állami tulajdonú ruhagyártó vállalatok feljebb lépési folyamatában
A könnyűipar részét képező ruhaipar magas munkaerőigénye miatt általában nagy munkaadó, különösen a női munkavállalók körében az államszocialista országokban. A rendszerváltás előtt is a kelet- és közép-európai (KKE) régió ruhagyártói a volt KGST-piacra termeltek, miközben integrálódtak a globális értékláncokba, főként nyugat-európai vezető cégek beszállítóiként. A kutatás a kapitalizmus poszt-szocialista fejlődésére összpontosít a magyar ruhaipari vállalatok alkalmazkodási stratégiáin keresztül, és különös figyelmet fordít a regionális kapitalista átalakulásokra a munkaügyi kapcsolatokban. A tanulmány egy összehasonlító esettanulmányokból álló kutatás eredményeit mutatja be, amely a privatizációs folyamatok munkaügyi kapcsolatokra gyakorolt hatását és a munkaerő-reprodukció szerepét vizsgálja a vállalatok feljebb lépési stratégiáiban. A fejezet összehasonlítja öt magyar, korábban állami tulajdonban lévő ruhagyártó vállalat utódjainak különböző gazdasági és társadalmi feljebb lépést, rámutatva a pályák sokféleségére - még egy viszonylag kis gazdaságon belül is. A kutatás azt vizsgálja, hogy az olcsó és bizonytalan helyzetű, női munkaerő hogyan járul hozzá a külföldi működőtőke-befektetések (FDI) vonzásához, mivel ezek közül a ruhagyártó vállalatok közül néhány belga, brit, német és svájci tőkebefektetések helyszíne volt. Az adatok többféle forrásokból származnak, mint például félig strukturált interjúk, vállalati jelentések és archív adatbázisokból származó sajtócikkek. A kutatás mind elméleti, mind empirikus szempontból hozzájárul a globális értékláncok irodalmában jelenlévő feljebb lépés-koncepció vizsgálatához a magyar ruhagyártó vállalatok példáján és a női munkaerő viszonyában végbement kapitalista átalakulás vizsgálatán keresztül. A kutatás továbbá hozzájárul annak vizsgálatához is, hogy a KKE-régióban - mint az Európai Unió keleti perifériája – a ruhagyártáson belül hogyan alakulnak ki az értékláncok, és hogyan keletkezik a hozzáadott érték a beszállítói hálózatokon keresztül. Az államszocialista korszakban szinte minden nagyobb városban volt egy nagy ruhagyár: ezek a városok különböző reindusztrializációs folyamatokon mentek keresztül, és különböző munkaügyi viszonyok jellemzik őket. A kutatás bemutatja, hogy a vállalat működésének helyszíne az országon belüli perifériás viszonyok között is döntő jelentőségű volt, és az egyes esetek között eltérő eredményekhez vezetett: bár minden esetben jelentősen csökkent a foglalkoztatottak száma, a tapasztalt, képzett munkaerőhöz való hozzáférés tekintetében különböző lehetőségekkel szembesültek a vállalatok. A korábbi empirikus kutatások eredményeinek ellentmondva a képzett munkavállalók léte döntő jelentőségű volt a gazdasági feljebb lépés és a magasabb hozzáadott értékű tevékenységek felé elmozdulás szempontjából. A kutatás arra is rámutat, hogy a hazai tulajdonosok és vezetőség jobban törődtek a mindennapi problémákkal, amelyek meghatározták a munkakörülményeket. Az eredmények alapján a külföldi tulajdonosok eltérő hozzáállást mutatnak: a helyi megbízott vezetőre hagyatkozó „csendestárs” külföldi tulajdonos mellett a másik csoport, akiknek az (olcsó) munkaerő kizsákmányolása a prioritás.
Köllő János: Kis képeskönyv az atipikus munka terjedéséről Magyarországon
Laky Teri munkásságában jelentős részt tesznek ki az „atipikus” munkával kapcsolatos kutatásai. Ehhez kapcsolódik az előadásom, ami a szokásosan e kategóriába sorolt munkavégzési formák magyarországi terjedéséről szólna, hosszú idősorok vizsgálatával.
Az atipikus formák kiválasztása esetén követem a nemzetközi irodalmat és Laky Teréz vonatkozó munkáit, megjegyezve, hogy az „aranykori” foglalkoztatás (napi nyolc órában, heti öt-hat napon, rögzített helyen, határozatlan idejű szerződéssel, jogszabályokkal és/vagy kollektív érdekvédelemmel körülbástyázott, munkanélküliség ellen biztosított munkahelyen végzett, kiszámítható keresetet és stabil megélhetést nyújtó munka) egy történelmileg rövid időszakban volt jellemző.
Az adatokat a negyedéves KSH Munkaerő-felmérésekből (MEF) merítem, az egyetlen forrásból, ahol hosszú időre (25–33 évre) visszanyúló, konzisztens idősorok érhetők el. A MEF ún. gördülő panel: a minta tagjait negyedévente, összesen hatszor kérdezik, majd másfél év után a kilépő kohorszot egy újjal helyettesítik. Ennek köszönhetően a minta 5/6 részében megfigyelhető a kérdezést követő és az azt megelőző státusz is, ami kihasználható a mobilitásnak és a munkaviszonyok tartósságának tanulmányozására.
Az előadásban az alábbi formák terjedéséről mutatok be idősorokat, szükség esetén magyarázó ábrákkal és becslésekkel kiegészítve: Foglalkoztatási jogviszonyok; A lezárult munkaviszonyok hosszmegoszlása – rövid munkaviszonyok; Részmunkaidő a szerződési forma és a szokásos munkaidő alapján; Kiszámíthatatlan időbeosztás, nagyon változó munkaidő; Távollét a meglévő állástól; Határozott időre szóló szerződések; Otthoni munka; Távmunka; Munka este, éjjel, szombaton és vasárnap; Közmunka
Kitérek két olyan formára, amiről nem állnak rendelkezésre MEF-adatok, vagy más tartalmas hazai forrás. Ezekről az Eurostat mérései és a szakirodalom alapján beszélnék: Platformmunka; Munkaerőkölcsönzés.
Előre bocsátva a MEF-en alapuló legfontosabb eredményeket: a távmunkát leszámítva nem látunk egyenes vonalú mozgást az atipikus formák felé: i) A nem alkalmazotti státuszban dolgozók részaránya monoton csökkent. ii) Több esetben (részmunkaidő, határozott idejű szerződések, rövid munkaviszonyok, nagyon változékony munkaidő) a várt irányú növekedés 2010–2015 között megtorpant és csökkenésbe váltott; a közmunka esetében ez 2017-ben következett be. iii) Néhány mutatóban (pl. a munkától – keresleti okokból – átmenetileg távol lévők, szombati munkavégzés) csökkenést látunk. Az otthoni, valamint az esti és éjszakai munka aránya előbb csökkent, majd nőtt. iv) A platformmunka Magyarországon a semmiből jelent meg, és az aránya ma még mélyen az európai átlag alatt van. A munkaerőkölcsönzés is új forma. Hazai elterjedtsége a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg: az elérhető források a kölcsönzési esetek számára, és nem a foglalkoztatotti állományon belüli arányra vonatkoznak.
Az előadás két ponton is kapcsolódik Laky Teréz munkásságához. Egyrészt, Teri sokat foglalkozott a kérdéssel. Másrészt, szinte egyedüliként töltötte be a kutatás és a kormányzat közötti – mindig ott tátongó, ma pedig már tökéletesen üres – űrt. Ez a prezentáció sem tesz mást, mint amit Teri oly sokszor: egyszerű eszközökkel, de megbízható, kemény adatokkal próbál látleletet adni a munkaerőpiac ma még nem átható, de hosszabb távon elkerülhetetlennek látszó átalakulásáról.
Barna Emília: Atipikus foglalkoztatás a kulturális munkában: platformizáció és zeneipari (kényszer)vállalkozók
A kreatív vagy kulturális munka 21. századi kutatói jellemzően egyetértenek abban, hogy e munka olyan sajátosságokat mutat, amelyek jól modellezik a posztfordiánus munkarezsim általános vonásait is (pl. Haynes és Marshall 2018). E szerzők rendre megállapítják egyfelől, hogy a kreatív munkáról gyakran feltételezzük, hogy az, mivel alkotói önkifejezésre alapul, „a nem elidegenedett munka egyfajta ideáltípusát” képviseli (Huws 2015, 159). Másfelől kritikusan azt is hozzáteszik, hogy a kreatív munkások egyúttal a prekariátus tagjai: sok esetben önfoglalkoztatók és/vagy projektalapon dolgoznak, munkaidejük rugalmas, mivel tipikusan nem irodához kötöttek, ez a szabadság azonban egyúttal anyagi és egzisztenciális bizonytalanságot is jelent. A kulturális munka konkrétabban a platformalapú „haknimunka”, haknigazdaság ideáltípusa is, ahogyan maga a zeneiparra utaló elnevezés (gig vagy hakni) is mutatja (Cloonan és Williamson 2023). Cloonan és Williamson megfogalmazásában a zenészek munkavégzése sok tanulsággal szolgál a haknimunka sajátosságait és következményeit tanulmányozók számára, ugyanakkor a zenei munka más területre nem általánosítható jellegzetességekkel is rendelkezik.
A hangfelvétel-iparág Hesmondhalgh, Jones és Rauh (2019, 1) megállapítása szerint „az első jelentős kulturális iparág volt, amelyet az online platformok átalakítottak”. A digitális platformok – elsősorban a streaming-platformok, mint a YouTube, Spotify, Apple Music – vitathatatlanul a legfontosabb (bár nem az egyetlen) új közvetítőnek tekinthetők az alkotók, illetve előállítók és a fogyasztók között a digitalizált zeneiparban. A platformok a kulturális munka területén is a munka szabályozásának új módjaként értelmezhetők. A kulturális munka platformosodását vizsgáló elemzések jellemzően négy fő területre fókuszálnak: először is, az algoritmusok szervezőerejére és a transzparencia hiányára a bevételek vagy a láthatóság szempontjából; másodszor, a rangsorolás és értékelés rendszereinek hatalmára és befolyására és ahogyan ezek a versenyt erősítik az egyes tartalomgyártók között; harmadszor a kormányzás aspektusaira a platformmunka vonatkozásában; negyedszer pedig a tartalomgyártó perspektíváját kiemelő, platformokhoz kapcsolódó vállalkozóiságra.
Az előadás közvetlenül az utolsó ponthoz kapcsolódva, de a többit is szem előtt tartva, a munkarezsim (labour regime) (Baglioni 2021; Baglioni et al. 2024) fogalmi és elméleti keretét alapul véve vizsgálja a magyarországi zenészek vállalkozói munkáját a platformosodás nyomán, globális és történeti perspektívában. A munkarezsim-perspektíva lehetővé teszi, hogy a munkát a maga összetettségében, ne pusztán a formális munkaviszony szempontjából elemezzük, hanem a társadalmi reproduckió és a háztartás mint gazdasági és társadalmi egység, a formális és informális jövedelmek és különböző munkaformák elosztásának, szervezésének központi szerepének felismerésével. Egy ilyen elemzési keret árnyalt képet adhat a kelet-európai félperiféria digitális zeneipari vállalkozóinak munkájáról és annak feltételeiről, a zeneipar vegyes, formális és informális elemeket kombináló kapitalista gazdaságáról, egyúttal a kis- és családi vállalkozások magyarországi folytonosságáról is – beleértve az államszocializmus alatt kialakuló második gazdaság hagyományait és az 1990-es évek kisvállalkozásainak virágzását mint materiális és kulturális (vállalkozói attitűdkészlet, csináld-magad hozzáállás) örökségét.
Szarka József: Atipikus a tipikus foglalkoztatási mód a magyarországi élőzene-iparban a Covid19-pandémia után
A magyarországi zeneipar a rendszerváltást követően nyugati mintákat követve jelentős átalakuláson ment keresztül. Az állami működtetésből javarészt átkerült a piaci logika terébe, és az elmúlt 35 évben a gazdasági jelentősége is megnőtt. A ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért Zeneipari Jelentés 2024 szerint az iparág és kapcsolódó ágazataiban 17.000 ember dolgozik, akik évente több mint 282 milliárd forint hozzáadott értéket állítanak elő.
A zeneipar szerkezeti átalakulásával párhuzamosan a foglalkoztatási struktúra is drasztikusan megváltozott Magyarországon 1989 óta. Míg Laky Teréz - Neumann Lászlóval közös - utolsó publikációja, a Policies shaping employment, skills and gender equality in the Hungarian labour market (2004) ott ért véget, hogy a szocialista berendezkedésből következő közel teljes foglalkoztatáshoz képest 2001-re a foglalkoztatási ráta 56.6%-ra csökkent, és jelentőssé váltak az atipikus (részmunkaidős, időszakos, nem munkaviszonyra épülő, egyéb) foglalkoztatási módok, addig 2024-ben 75% fölé emelkedett a foglalkoztatási ráta, és nőtt az atipikus foglalkoztatottság jelentősége.
A zeneiparon belül azért az élőzenei szektort választottam a vizsgálódásom tárgyául, mert ez a szegmens produkálja a legnagyobb árbevételt és profitot az ágazat számára, és fontosságát, életképességét jól bizonyítja, hogy - bár a Covid19 pandémia hónapokra ellehetetlenítette az ágazatot - üzleti szempontból nagyon gyorsan regenerálódott. Itt maradt viszont a foglalkoztatási probléma, a pandémia miatt szektort váltók pótlása.
Kutatásom fő célkitűzése az, hogy egy élőzene-ipari esettanulmányon keresztül képet adjon a szegmensre jelenleg jellemző foglalkoztatási struktúráról, a pandémia miatt kialakult helyzetből adódó szakmai és társadalmi problémákra. Fenntartható-e a szakmai színvonal dominánsan atipikus foglalkoztatási környezetben? Kínál-e a munkavállalónak az élőzene-ipar biztos megélhetést, szakmai előmenetelt? A kutatás másik fontos célja, hogy felmérje a statisztikákban nem látható informális munka mértékét, jelentőségét. Az esettanulmány egy magyar rockzenekar 2025-ös élőzene-üzletét dolgozza fel a koncertszervező cég által rendelkezésemre bocsátott adatállomány alapján, melyet kiegészítendő félig strukturált interjút készítettem a zenekar tagjaival, a stáb tagjaival és több befogadó helyszín képviselőjével, mert a koncertek üzleti, foglalkoztatási és társadalmi hatása túlmutat a zenészeken és a stábtagokon.
